ÉJSZAKAI ÉLET
Ha bele szeretnénk kóstolni az igazi spanyol éjszakai életbe, ne feledjük az
egyik alapszabályt: késői kezdés, korai - reggeli - befejezés! Ez, természetesen
a La Manga-n sincs másképp. Hogyan is tölthetnénk el kellemesebben az
estét, mint barátok között, egy ital társaságában, vagy esetleg egy kellemes
vacsorát elfogyasztva a csillagos ég alatt, a két tenger víztükrében fürdőző
holdfény sugaraiban gyönyörködve. Bárok és éttermek tömegei állnak a szórakozni
vágyók rendelkezésére, s a nyári hónapok alatt látogatók ezrei érkeznek, hogy
átéljék a La Manga-i véget nem érő, messze földön híres éjszakai pezsgést.
A
La Manga-i éjszakai élet minden korosztály számára kínál szórakozási
lehetőségeket. A fiatalok a Cabo de Palos környékén gyülekeznek, mely
a nappal oly álmos kis halászfalu éjszakára zenétől hangos pub-ok "tengerévé"
változik. A közelben található bevásárló központ által kínált szórakozási lehetőségek
szintén kedveltek a fiatalabb korosztály képviselői számára.
A Zoco Albcazaba üzletei, bárjai és éttermei mind az idősebb, mind a
fiatalabb korosztály számára kínálnak szórakozási lehetőséget. A zenés bárok
és pubok a kora reggeli órákig várják a kikapcsolódni vágyókat.
Ehhez hasonlóan mozgalmas éjszakai élet tapasztalható a "La Manga szive"-ként
ismert Playa Bohemia-n, ahol a nyári hónapokban minden este "hippy
piac" várja a látogatókat, míg a tér körül elhelyezkedő bárok és pubok
az egész éjszakán át tartó mulatozás szinterei.
A Puerto Bello, Plaza Cavanna, Galerias El Falmenco valamint a Castillo De Mar területén angol, német és belga bárok és pubok sokszínűsége tárul a látogató elé. Itt alkalmunk kínálkozik a darts és a poolbilliárd kipróbálására, valamint az eredeti angol, német és belga sörök kóstolására.
A kifinomultabb szórakozás kedvelői számára az 1979-ben megnyílt La Manga Casino kínál kellemes időtöltést, melynek számos szerencsejátéka - roulette, blackjack, bacarra, nyerőautomaták - a Hotel Doblemar szomszédságában, luxuskörnyezetben egész éven át várja a szerencsejáték szerelmeseit.
A filmek kedvelői három szabadtéri moziban hódolnak kedvelt időtöltéseiknek
a La Manga területén, melyek minden este újabb műsorokat kínálnak. Itt
kell megemlítenünk, hogy a filmek többsége spanyol nyelven kerül vetítésre,
amely a spanyolul nemtudók számára némi nehézséget okozhat.
A La Manga-n - ahogy az a fent említett információkból kitűnik - mindenki
megtalálja az ízlésének és pillanatnyi hangulatának leginkább megfelelő szórakozási
lehetőségét, - cocktail bárok, élő-zene, jazz, rock- a választék széleskörű.
Az aktív szórakozás híveit késő reggeli órákig várják az eredeti mediterrán
discoteca-k!